Az utóbbi egy évben rengeteg dolgot megtapasztaltam. És ennek nagyon örülök, hiszen rengeteget tanultam belőle. 

Sokszor kerültem olyan helyzetbe, amikor döntenem kellett. Voltak lehetőségek, jók, kevésbé jók, de azt nem tudtam előre sosem, hogy melyik a megfelelő. Azt viszont tudtam, hogy nekem kell meghoznom ezt a döntést, és az én felelősségem lesz, ha rosszul sül el, és az is, ha jól. Én meg amolyan tipikus mérleg csillagjegyűként bizony szívtam a fogam, hiszen sosem tudtam könnyen döntéseket hozni, mindig mérlegelnem kellett még a legkisebb dolgok közt is, nem még a nagy felelősségű dolgoknál. Azt viszont tudtam, hogy az életem az én kezemben van, és a sorsomért magam vagyok felelős. Ha elkúrom, azért nem hibáztathatom a körülményeket, a sorsot vagy neadjisten más embereket.

Sok dologba először bizony naiv, frissen diplomázott jóhiszemű kislányként vágtam bele, és tényleg próbáltam mindenkivel nyílt és szeretetteljes lenni. Aztán elég hamar kiderült köszönhetően a jó emberismeretemnek, hogy visszafelé már nem ezt kapom. Túlzottan nem érdekelt, hogy mit gondolnak, mit mondanak a hátam mögött, és ez még meg is ijesztett, hiszen én régen nagyon féltem az emberek véleményétől, meg mindent aszerint csináltam, hogy másoknak megfeleljek, hirtelen meg nem érdekeltek ilyen nagy kaliberű dolgok. Meg kellett látnom, hogy kitől is kapom ezeket a "hatalmas kritikákat", hogy két olyan ember véleményére ne hallgassak, akik még nem tettek le semmit az asztalra, és úgy próbálnak önbizalmat nyerni, hogy a másikat próbálják eltaposni. Szerencsére nem tudtak semmi érdemlegeset rólam, csak azt, amit mutattam, a szerény, tapasztalatlan kislányt, akivel könnyű kibabrálni. És mikor úgy adódott a hatalmi játszma, akkor én szépen játszottam a tudatlant. Nem tudok semmit, nem látok semmit, nem értek semmit. Azt már évek óta tudom, hogy legyőzve az egót, az okoskodást és az "én mindent titkot ismerek, szóval megmondom a tutit" elvet, szerényen és csendben visszahúzódva a háttérben sokkal többet el lehet érni. Tettem a kötelességem, ahogy kell, de ezekbe a játszmákba nem avatkoztam be. És mindenki szépen belesétált a saját csapdájába. Én pedig emelt fővel távoztam a süllyedő hajóról úgy, hogy kisebb anyagi károm sem keletkezett.

Persze, dönthettem volna úgy, hogy én most akkor kiborítom a bilit, és megmondom a tutit. De ennek mi értelme lett volna? Azon felül, hogy jót tett volna az egómnak a nyílt színvallás, hogy én itt a kettős ügynök szerepét vállalva minden dolog mögé beláttam, csak éppen hallgattam, mint a sír, és játszottam az idiótát, bizony semmi. És így jól is jöttem ki mindenből.

De persze ez is csak egy döntés volt a sok közül. Jöttek újabb kihívások, mikor az életem további menetéről kellett döntést hoznom. Ez se ment könnyen. És még máig nem tudom, hogy jó döntést hoztam-e vagy sem, mert ez kicsit hosszabb kaliberű dolog. Meglátjuk, mi lesz. Viszont azt tudom, ha meg is bánom utólag, akkor bennem lesz az a tudat, hogy az akkori tudásommal és helyzetemben a lehető legreálisabb döntést hoztam.

Nem hiába lett a blog címe a "Döntéseink". Most már ti is látjátok.